2005-ben Dallasban alakult a texasi, olajos stoner csapat eddig három albumot csinált. Bár texasból valók a zenéjüknek beütése van a Mississippi, szúnyogot csapkodó őserdő blues-hoz is...
Tagok:
Kent Stump - ének, gitár Tim Wilson - Bass Michael Walter - dob
Régen posztoltam már zenét...elvesztem a a sok programba...szerencsére! Koncertből kijutott bőven mostanában és még ennek az évnek sincs vége!!! De most belefutottam Ohio-i egy csapatba a Valley of the Sun -ba akik kellő parázs volt a mostani rohadt hideg időre... Elsőnek a 2011-es albumba hallgattam ami hangzásilag egyből megfogott, igaz semmi nagy újat nem találtam rajta de tiszta kellemes, dallamos vidám zene... A első album kicsit Blues-os, elszállós de azért elég "fuzzos", hogy jó maradjon...
Tagok:Ryan McAllister-Bass Ryan Ferrier-Gitár/Ének Aaron Boyer-Dob Infók: FB MYS Jó napozást!
Hellyel-közzel időben
érzetünk a PeCsába a Burden már nyomta. Belehallgattunk de nekem kicsit túl
üvöltős volt az énekes hangja így távoztunk is a cigizős „fülkébe”…
Azt a tényt, hogy kellően
érdeklődnek az emberek a koncert iránt, egyből leszűrtük. Szép kis Stoner-tömeg
gyűlt össze az este folyamán.
A Waxy hangzása elég jó volt
és bele is fért a hangulatban de érezhetően mindenki várta már, hogy a „nagyok”
jöjjenek… Még időben, bár rutintalan módon sikerült a Kyuss előtt venni
mindenkinek a társaságból egy korsó sört, abból a megfontolásból, hogy: „Ne
mennyünk már ki koncert közben!” .A vége az lett, hogy már az első szám után örömugrálva,
egymást öntögetve tapicskoltunk a nedűben, mint akik behugyoztak. (ami
képletesen szólva igaz is volt) Dicsérem, és meg is köszönöm azoknak aki emlékeznek
a dallistára! Hát én nem igazán tudtam arra figyelni…
Amikre emlékszem: El Rodeo,One Inch Man, Supa Scoopa and Mighty
Scoop, Odyssey, Freedom Run, Fatso Forgotso…
Bár ha jól összerakom a fejemben, hasonlít a műsor a standard listához, amit a berlini beszámolós cikkben is
mutattunk…
Egy biztos, látták rajtunk a
lelkesedést, mert kétszer is visszajöttek játszani, utolsónak a Green Machine-nal. Amire az eddigi helyszínek beszámolói alapján nem sűrűn volt példa.
Részemről volt csipegetés, mély
belassulás…„zöld felhőn” keresztül pislogás a színpadra.
Brant most fejkendő nélkül verte,
Oliveri ruhában, Garcia fekete ing, napszemüveg, laza-cigi,
kiengedett, később összefogott haj…
Josh Homme-ot helyettesítő Bruno teljesen megtisztelve érezte magát, hogy egy Kyuss-t
játszó bandából az eredeti tagokkal játszhatott. Visszafogottan pontosan nyomta a dalokat talán egy kis spontaneitás hiányzott belőle, de nem is azért
szerződőt valószínű.
Mindenki fegyelmezett és a zenére figyelő volt. Semmi fölösleges
kommunikáció, összekötő szöveg, színpadi show, amiktől a régebbi koncertek is mentesek voltak. Nem is volt rá szükség…itt a lebegtetés a kapocs…
A hangosítás nem volt túl búgó, nem volt túl hangos, teljesen
érezhetően és élvezhetően szólt. Ami viszont nekem egyből feltűnt az Bruno gitárhangja
volt. Nem rossz volt, csak egy kicsit még trocskosabb lehetett volna. Gondolom
ennyi egyediséget sikerült bele csempésznie saját játékából a hangzásba…
A vége nekem hamar eljött, még hallgattam volna legalább egy
órát. Viszont teljesen elégedetten és hiányérzet nélkül jöttünk ki.
Élményeinket megosztva még a nemzetek közti kapcsolatok építésére
is volt időnk egy stuttgarti társasággal, lelkesen magyarázva kinek mi tetszett
jobban…
Kifele jövet még a sötét turnébuszt is láttuk… Szóval én teljesen azt
kaptam az estétől, amit vártam!
Ennyit szerettem volna megosztani veletek… És köszönöm az élményt
nekik!
Reméljük, Garcia majd visszatér hozzánk is jön a saját szólóanyagával.
Tourniquet dobosának, Ted Kirkpatrick-nak szólóalbuma olyan hatás, mint a természet által elzárt kunyhó, egy mély álomban... Az álom olyan mély, hogy belehallani a kinti sötétség minden neszét, zaját, a fáktól, az állatokig...