2014. szeptember 8., hétfő

Új The Trousers video Nicke Andersson „trükkös” szereplésével, koncert az A38 Teraszon az Ozone Mamával


Közös koncerttel kezdik az őszi klubszezont a „tökös” rock and roll hazai képviselői, az új klippel jelentkező The Trousers és az új dobossal színpadra álló Ozone Mama.

★ THE TROUSERS ★

A garázsrock hazai élharcosai tavaly jelentették meg harmadik nagylemezüket, a banda második Fonogram-jelölését begyűjtő „Freakbeat”-et. A korong sokak szerint az év egyik legjobb albuma volt, és nagyon jó nemzetközi visszhangra is talált, ami többek közt annak is köszönhető, hogy a "Real deep groove" című dal gitárszólóját maga Nicke Andersson, az egykori The Hellacopters (ma: Imperial State Electric) frontembere játszotta fel. A felvételhez készült videoklip szeptember elsején jelent meg, amelyben maga a skandináv rocklegenda is feltűnik egy speciális formában. A szeptember 11-ei koncerten a „Freakbeat” és a 2010-es, ugyancsak Fonogram-jelölt „Soul machine” mellett már a készülő új nagylemezről is hallhat ízelítőt a közönség.


„Real Deep Groove – az új klip Nicke Andersson és Ferenczi Szoni közreműködésével


★ OZONE MAMA ★

Az ország egyik legenergikusabb csapata szeptember 11-én az A38 teraszán mutatja be új dobosát, Gulyás Mátét! Az első Ozone Mama élménnyel gazdagodóknak egy kis súgás a bandáról: dinamikus, könnyen befogadható rockzenéjük modern felfogásban adja vissza a késő hatvanas, kora hetvenes évek zenei- és érzésvilágát. Debütáló lemezükkel 2012-ben Fonogram-díjat nyertek, második anyaguk, a Freedom EP 'Go' című dalát a rádiók folyamatosan játsszák. A bandát és az 'I Really Care'-t már az egyik legtekintélyesebb nemzetközi szakmai lap, a Classic Rock Magazine olvasói is megismerhették. A tavalyi év Hard Rock Rising nyertesei hamarosan nemzetközi vizekre eveznek, addig azonban számos hazai fesztiválon, illetve klubkoncerteken is elcsíphetitek őket.

Klip:

Infó:

 Esemény:

Nincsenek megjegyzések: